Szabadelvű blog

ORSZÁGHÁZI KÁVÉ

ORSZÁGHÁZI KÁVÉ

Párttá alakul a Momentum Mozgalom

2017. február 08. - Wamberger Simon

Még nem tudni milyen eredménnyel zárul a Momentum Mozgalom Nolimpia elnevezésű kampány, de Orosz Anna a mozgalom elnökségi tagja ma reggel az ATV Start c. műsorában már bejelentette, hogy az aláírásgyűjtés után párttá alakulnak. Várható volt, hogy ha a Momentum csak Budapesten ekkora néptömegeket meg tud mozgatni, akkor lesz ennek folytatása a politika terén is. A Medián legfrissebb felmérése szerint már mérhető a Momentum támogatottsága, a választásra jogosultak körében ugyanis 2 %-on állnak.

A fiatalok körében biztos van igény fiatalos pártokra, olyan politikusokra, akik nem a Kádár-rendszerben szocializálódtak. A mai jobb- és baloldal jelentős részének volt köze az előző rendszerhez. Orbán és Gyurcsány is KISZ-titkárok voltak, Pintér Sándor, Matolcsy György pedig MSZMP-tagok és még hosszan lehetne folytatni a sort. Tehát a mostani kormányban is ott ülnek volt kommunisták, nem csak az MSZMP utódpártjában az MSZP-ben.

Ralf Dahrendorf német szociológus elmélete szerint a politikai rendszerváltás hat hónap, a gazdasági változás hat év, míg a társadalmi és kulturális változások hatvan év leforgása alatt valósulhatnak meg. Most körülbelül ennek a 60 évnek a felénél tartunk - de azt remélem, hogy nem kell itt még harminc évnek eltelnie a tényleges változásokhoz. - és azt látjuk, hogy kezdenek olyan pártok alakulni, akik nem 20. századi eszmék alapján képzelik el a jövőnket. Egészen más forgatókönyveket képzelnek el az ország kormányzásával kapcsolatban, valamint fontosak számukra a demokratikus értékek, melyek az elmúlt években egyre inkább háttérbe szorultak Magyarországon. Ebben Orbánnak is nagy felelőssége van, ugyanis egy rendszerváltó politikusnak kötelessége lett volna egy normális politikai vitakultúrát megteremteni az országban, de mit várhatunk egy olyan embertől, aki több mint tíz éve nem vett részt nyilvános vitán.

Ezt a posztot egy Márai Sándor idézettel szeretném zárni: „A kommunizmus megbukott minden értelemben, de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a meztelen életét és a zsákmányt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://orszaghazikave.blog.hu/api/trackback/id/tr6412237306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Willkommenskultur 2017.02.08. 23:30:59

épp ideje volt, nincs elég ballib párt egyelőre

jet set 2017.02.08. 23:43:33

Az együtt 13%-ról indult, látszik, hol vannak jelenleg. 2%-ról nem tudnak majd nagyot esni.

SJobs 2017.02.08. 23:54:08

Mecs Imre. Ezzel be is araztak magukat. Ma kurva jo biznisz lehet a 32 masik ballib part mellett egy uj, foleg ha azok egyik tagja nyiltan gyuloli a videki embereket. Minden esetre sok sikert az 1%-hoz majmok

bkkzol 2017.02.08. 23:56:49

Hurrááá!!! Még egy törpe!
süti beállítások módosítása