Szabadelvű blog

ORSZÁGHÁZI KÁVÉ

ORSZÁGHÁZI KÁVÉ

Vajon Macron meg tudja-e állítani Orbán ámokfutását?

2017. június 27. - Wamberger Simon

Mivel az ellenzék mostanában nyújtott teljesítménye alapján szinte biztosra vehető a Fidesz-KDNP győzelme a jövő évi választásokon, tehát felmerül a kérdés: ki is tudná leváltani az Orbán-kormányt? Esetleg lesz szükség külföldi nyomásgyakorlásra?

444_macron_v4_1.jpgBár az EU-s országok nem igazán nevezhetőek külföldnek, hiszen ezek az országok sorsközösséget vállaltak egymással, ha baj van segítenek egymáson. Ez itt a kulcsmondat, ha baj van.  Megoszlanak a vélemények jobb és baloldal között – de a jobboldal is egyre inkább Orbán ellenes -, hogy Magyarországon mi is történik, a fideszesek szerint minden rendben, mindenki más kongatja a vészharangot és nem ok nélkül teszik. Ugyanis a Fidesz porba tiporta az európai közösség értékeit és más irányba viszi az országot, mint ahogy azt az emberek szeretnék, illetve a józan ész és a történelmi hagyományaink megkívánnák.

A tavaszi tüntetéshullám sajnálatosan ellaposodott, pedig ha az ellenzék folyamatosan fel tudta volna tartani a megmozdulásokat és a figyelemfelkeltő akciókat, akkor lehet, hogy még többen mennének el jövőre szavazni és nem feltétlenül a Fidesz neve mellé tennék az x-et. A magyar ellenzék lelkesedése elhalt, sőt a most elfogadott plakáttörvény még inkább háttérbe szorítja az ellenzéket, felmerül a kérdés tehát: a saját közösségétől várhat-e a magyar nép segítséget? Az EU-nak figyelembe kellene vennie, hogy nem teljesen demokratikus a választási rendszer, ezért indokolt lehetne egy nyomásgyakorlás, akár beavatkozás.

Angela Merkel gyengének bizonyult a magyar miniszterelnök helyes útra terelésében, de vajon Macron képes lesz erre? Igaz Merkelnek könnyebb dolga lett volna, mert a saját pártcsaládján belül helyezkedik el a Fidesz is, azonban Orbánékat az sem tántorítja el az illiberális állam eszményétől, hogy már-már veszélybe került az Európai Néppárt béli tagságuk, így a szavuk jelentősége is az unión belül. Merkel jó gazdaság politikus, de ha politikai nyomásgyakorlásról van szó gyengének bizonyul, a következő év kérdése az, hogy Macron tud-e erőt felmutatni Orbánnal szemben. Az uniónak erős vezetők kellenek, akik szem előtt tartják a demokratikus alapértékeket és az EU alappillérei is fontosak számukra, a francia elnök eddig ilyennek bizonyult.

A Fidesz régóta olyan nézeteket erőltet az emberekre, hogy aki Orbán Viktort támadja az az egész országot támadja, ez hazugság, a miniszterelnök nem egyenlő az állammal, egy igazi demokráciában a kormányfő nem szent és sérthetetlen, egy köztársaságban a miniszterelnököt demokratikus keretek között el lehet távolítani, ha túllépi a hatásköreit – márpedig Orbán többször túllépte.

Az EU-n belül sokkal jobban össze kellene zárni, nemcsak gazdasági, katonai, hanem politikai értelemben is. Az elkövetkező évek, évtizedek túléléséhez elengedhetetlen a teljes politikai, gazdasági, de legfőképp katonai unió. Ebből az unióból semmiképpen nem szabad kilépni. Ha Orbán kilépne azzal a magyar nép vesztét okozná, Teljesen nyilvánvaló, hogy vannak hátrányai az EU-nak, de sokkal többet kapunk, mint amennyit vesztünk vele és jobb az Európai Unióhoz tartozni, mint a Szovjetunióhoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://orszaghazikave.blog.hu/api/trackback/id/tr8712622543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.27. 07:44:51

Mióta ámokfutás a józan értékek melletti kiállás?

röf 2017.06.27. 13:36:18

Milyen sivár ellenzék van itt…..saját erőből nem megy, valaki segítsen.
Osztán kit szeretnétek nyeregbe segíteni - azt eldöntöttétek már?
És mi lenne a segítés módja? Esetleg bombázni a Parlamentet? Persze szigorúan demokratikusan.

Nevoeiro66 2017.06.27. 13:38:37

Jézusom, ezt a sirámot még olvasni is rossz volt. De a "fékeket és egyensúlyokat" kihagytad... :DDDD

csorsza 2017.06.27. 13:45:26

Te kis kriptohazaáruló :)

segar 2017.06.27. 13:45:34

Kedves Írta: DLS! Alig várod már, hogy a szomszédodba beköltözzön egy falka migráns, és az "európai értékek" szerint szétlopjon, megpocsékolja a feleséged (+ kislányaid - ha vannak), valamint áttérítsenek az "európai értékek" alapján az iszlámra...
___
Mert megérdemled. :P

Mikkalainen Mika 2017.06.27. 13:48:53

Mr. DLS ugyebár feltételezi, hogy az Orbán kormány működése valami szörnyűséges, antidemokratikus, emberellenes, stb. és meg kell ŐTET állítani, lásd:Arturo Ui. Ez semmi más, mint az ezerszer hallott libbal maszlag, amit Népszavától HIRTV-ig, ATV-től magyarnarancsig nyomnak a tisztelt médiamunkások. Hogy az egyszeri magyar nem dől be erre a riogatós, depressziós,
"demokráciaféltő" szövegre, az természetesen az egyszeri magyar hibája, lévén ő egy mosottagyú fideszes.... De azért izguljunk, mit talál ki Macron elvtárs a tévelygő magyarok megregulázására !

exterminador 2017.06.27. 13:52:58

De sok troll ugrott elő hirtelen. Mi van, betalált a cikk?

CM2131 2017.06.27. 13:53:06

Ez a legszebb: "...jobb az Európai Unióhoz tartozni, mint a Szovjetunióhoz."
Mi van komcsi, te már tudsz valamit?

Andy73 2017.06.27. 13:55:22

"az ellenzék mostanában nyújtott teljesítménye alapján szinte biztosra vehető a Fidesz-KDNP győzelme a jövő évi választásokon,"

Ebbe az ellenzékbe nem csak a pártpolitikusok, hanem a bloggereik is beletartoznak, amire ez az iromány egy ékes bizonyíték.

segar 2017.06.27. 13:57:53

@exterminador:
'troll' mondja: kívánunk Neked is "megértő, demokratikus felfogású, toleráns" migránsokat a szomszédba. És reméljük, hogy utána is vicces kedvedben leszel. :|

jolka40 2017.06.27. 14:07:48

@segar: Én már megértő, demokratikus felfogású, toleráns honfitársaknak is örülnék.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.06.27. 14:08:18

istenem...
komolyan libbantak írjatok a nyugati országoknak, hogy kezdjék el bombázni az országunkat, és hozzák el ide is a "demokráciá"t
vagy már ezt is megcsináltátok?

vNHM 2017.06.27. 14:12:43

LOL ki ez a makaroni, akirol irsz?

Ekrü 2017.06.27. 14:13:39

"Esetleg lesz szükség külföldi nyomásgyakorlásra?"-Ezt meg mégis ,hogy gondolja a T.Blogíró?És meddig is óhajt elmenni ebben a "nyomásgyakorlásban"? Esetleg majd kicserélik a népet is amiért volt olyan botor ,hogy nem a baloldalra szavaz?Vagy közéjük is lövetnének?És még Önök nevezik demokratikusnak magukat? Szégyen ...

Sir Galahad 2017.06.27. 14:21:21

"a Fidesz porba tiporta az európai közösség értékeit és más irányba viszi az országot, mint ahogy azt az emberek szeretnék" - az utóbbi kitételt a választások eredményei cáfolják, az előbbivel meg nem nagyon lehet mit kezdeni, mert soha nem definiálták még az európai közösség értékeit. Viszont jó lenne, és ezt komolyan mondom. Szerintem például az európai közösség értékei közé kell tartoznia a zsidó-keresztény kultúra értékeinek tisztelete, vagy például az őshonos kisebbségek jogainak biztosítása. Kellene erről egy összeurópai vita, hogy végre ki lehessen mondani, mik ezek az európai értékek.

odamondó 2017.06.27. 14:34:03

Álmodozás az megy. Orbán egy fos de ez a sok kis nyomorult még fosabb.

Arról nem beszélve, hogy az egész egy színjáték.

gigabursch 2017.06.27. 14:47:09

Egy nyeszlett majomparádé Orbánt?
Kétlem.
Ez a nagyromán takonypóc (atlagpolgar.blogstar.hu/2017/06/25/visito-csigat-zabalo-nagyroman-vasarnapi-uzenet-2017-junius-25-/39586/) hülyébb mint másik három együttesen...

Laciii 2017.06.27. 14:50:10

Kicsit visszás amikor olyan valaki hiányolja a demokráciát akinek halvány elképzelése sincs, hogy mi is az.

ROLEX LACI megvéd minket a gazdagoktól 2017.06.27. 14:51:40

"? Az EU-nak figyelembe kellene vennie, hogy nem teljesen demokratikus a választási rendszer, ezért indokolt lehetne egy nyomásgyakorlás, akár beavatkozás."

Mekkorat egtek a libbantak megint. Honapok ota megy a kampany, hogy meg kell valtoztatni a valasztasi rendszert, mert az hogy valasztok 25 %-val 66 % szerez a kormany az antidemokratikus.
Erre jon a francia VER LIBERALIS Macron, es 17 %-al 75 %-os parlamenti tobbseget szerez. :))))))
EKKORA SZOPAST ELO EGYENESBEN .
Nem is hallani azota, hogy meg kell valtoztatnia valasztasi rendszert. :))))

eloi 2017.06.27. 15:05:59

Eszem meg áll, hogy nem egy olyan programon agyalnak, amire a magyar szavazók inkább szavaznának, mint a Fideszére, hanem külföldi beavatkozással vennék át inkább a hatalmat. Ez demokratikus? Ez európai??? Nem, ez a bolsi tempó! Jöjjenek a szovjet/EU "tankok", mert különben a nép nem akar minket a kormánynál látni. Magunk meg annyira impotensek vagyunk és annyira mást akarunk a népre erőltetni folyton, olyan "értékeket", amint a többség nem akar, hogy így a büdös életben nem fogunk hatalomra kerülni. Tehát jöjjön a nagytesó és igen demokratikusan buktasson Magyarországon (is) kormányt, és adja át nekünk a hatalmat. ... Van a pofátokon bőr ezek után kiejteni a szót, hogy demokrácia?? (Tudom, van.)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.27. 15:14:22

Micron kisember, retteg és fél, szóval meg se próbál bármit is megállítani. Igyekszik majd főnöke, Mertkell ukázait teljesíteni, hogy kihúzza mandátumát.

eloi 2017.06.27. 15:16:39

@MaxVal BircaMan HJCD: Ezt miből gondolod? (Hogy Macron fél, stb...)

bbwd 2017.06.27. 15:18:02

"Ugyanis a Fidesz porba tiporta az európai közösség értékeit és más irányba viszi az országot, mint ahogy azt az emberek szeretnék, illetve a józan ész és a történelmi hagyományaink megkívánnák."

ki szerint?

ha a nép szerint is, miért szavaznak a fideszre?

vagy nem az a demokrácia, hogy a nép arra szavaz, akire akar?

eloi 2017.06.27. 15:22:38

@MaxVal BircaMan HJCD: Most nyerte szét magát, szinte a semmiből jőve. Nagyon is győztesnek érzi magát. Ezért is szól be simán az "alsóbbrendű" (nem mag, nem első sebességű...) országoknak. Azzal a jól kifejlett nyugati fölényességgel, ami annyira jellemző az egész bagázsra. Hiszen a Passzát szelet is ők fújják, a keletiek csak szolganépek... Le is szarják nagy ívben, mit akarnak az itteni országok (lásd pl. a V4-ek)!!!

nemecsekerno_007 2017.06.27. 15:28:10

"ezek az országok sorsközösséget vállaltak egymással...."

Muhahahaha. Ti ennyire naív idióták vagytok??? Maximum érdekközösség, de ez se vonatkozik minden államra. A németeknek például kurva jó a márkánál gyengébb Euro, de a déli országoknak nem.

Az a baj, hogy az ún. "balliberális" oldal kurvára nem ért a kapitalizmushoz, meg a pénzhez. Ezért szajkózzák az emberi jogokat, a demokratikus intézményeket meg a többi bullshit-et, mert szerintük ha ezek nem sérülnek akkor minden rendben van. Még ha közben a küldöldi tőke ki is lopja a szemünket. Persze nem az ő szemüket hanem a miénket :)

Annyira bájosan idióták :)

eloi 2017.06.27. 15:30:51

@bbwd: Demokráciafelfogás kérdése! Sajnos egész Európában. Az egyik oldal szerint demokrácia az, ha a nép azokra szavaz, akikre kell. Ha nem, akkor az antidemokratikus. Ott nyilván autokrácia van, meg agymosott szavazók...
Ez kb. olyan, mint a nyugati liberális államokban a szólás- és véleményszabadság liberális értelmezése. Azaz, hogy a vélemény szabad, ha az a vélemény megegyezik a liberális véleménnyel, ha nem, akkor akár büntetőjogilag is szankcionálható! (És van már jó pár ilyen törvény, jó néhány témában, és főleg lenne még, ha minden így marad. Mert ugye szólásszabadság is van, ahogy demokrácia is...)

HABONYKOMMANDÓ. 2017.06.27. 15:33:51

"Angela Merkel gyengének bizonyult a magyar miniszterelnök helyes útra terelésében, de vajon Macron képes lesz erre? "

Mi van libsik, most nincs egyetlen kulfoldi hadsereg sem, aki idejonne rendet tenni, mint 1956-ban ??
Pedig hat az lenne a liberalis demokracia csucsa, ha egy kulfoldi hadsereg valasztana meg a magyar liberalisokat.
Szemetek ezek a kulfodiek, hogy nem segitik a magyar demokracia kiteljesedeset.
Az arabokra sem lehet szamitani, pedig a liberalisok veluk akartak valasztast nyerni 18-ba, de hat egy kerites megallitotta oket.

eloi 2017.06.27. 15:39:25

@MaxVal BircaMan HJCD: Nem lehet, hogy csak ilyen az arca? :-)
Az ellenzék szerint OV is évek óta retteg. Pedig csak a kutya ugat a karaván meg...

metal · http://electric.blog.hu 2017.06.27. 15:44:05

Van abban valami bájos, ha valaki a demokrácia féltésének nevében külső beavatkozást követel!

nemecsekerno_007 2017.06.27. 16:02:13

@metal: :D Az még szebb, hogy bennük ez fel se merül :D

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.27. 16:18:37

Megbatta ám a jóisten, ha Macaronnak kell leváltania a magyar kormányt. Ezt csak mi magyarok tehetjük meg.

legális 2017.06.27. 16:20:41

@röf: és mi lenne a segítség ára?
Abba én nem szállnék be. Egyrészt sokba kerülne, másrészt nem ismert az eredménye, de semmi nincs ingyen.
Amúgy milyen agyatlan gondolat, hogy valaki alkalmatlan a kormányváltásra és alkalmas lesz a kormányzásra? És még posztot is ír róla.

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.06.27. 16:33:38

A hiretlen előbújt Soros bérenceknek, Gyurcsány csicskáknak, norvég álcivileknek és az álnihilistáknak üzenjük hogy megértsék:

MEG FOGJUK VÉDENI ORBÁN VIKTORT!

Nem fog idejönni semmiféle Makron vagy EU, Merkelért imádkozni fogunk (ezt tudja valaki hogy most miért, hiszen egy éve már a bukását kívánjuk?), az országunk felmelekedését garantáló illiberális irányt Oroszország felé tartjuk, hogy az EU ne tudjon minket kizsámányolni. Az országba csak azt engedjük be akit akarunk, de ezek se a migránsok lesznek. Amelyik orosz, török, csecsen barátinknak ad Orbán Viktor, Rogán Antal és Kis Szilárd letelepesdési kötvényt és állampolgárságot azok jöhetnek, és boldogan várjuk őket.

A mi kultúránktól idegen, ázsia törzsi viszonyokból származó népek meg ne jöjjenek hozzánk, mert nem akarjuk hogy túlszaporodjanak minket és lerohasszák a mi magas kultúránkat. Menjenek az EU-ba és szaporodják ott túl a fehér fajtát, ha már ők nem tudnak szaporodni.

SOHA TÖBBET MAKRON ÉS MSZP KORMÁNYT AKIK EU-T CSINÁLNÁNAK AZ ORSZÁGUNKBÓL!

eloi 2017.06.27. 16:34:06

@legális: Amúgy ez a bal(lib), poszt-bolsevik, internacionalista-marxista... oldalon mikor volt probléma??? Pelikán elvtársak...

eloi 2017.06.27. 16:35:22

@eloi: Ezért van mindig nekik a külföldi agy, hogy megmondja, mit csináljanak, ha kormányon vannak!!!!

eloi 2017.06.27. 16:40:35

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: Te egy hasznos aktivista/propagandista vagy. És jó, hogy ott vagy mindenhol és osztod a bölcsességeteket.

-JzK- 2017.06.27. 16:54:31

Tehát azt szeretnéd, hogy a jó moszkovita hagyományoknak megfelelően idegen presszió útján változtasság meg az ország politikai- és társadalmi berendezkedését, és vezessék be a safespace-es kokeróimádó-buziházasságos kultúrmarxista világrendet, amely nyugaton uralkodik, és amitől minden normális ember undorodik.

willcox 2017.06.27. 17:16:23

@Nevoeiro66: Kihagyta, de azért azokat lebontották és ennek senki nem örülhet.

willcox 2017.06.27. 17:21:27

@odamondó: Látod ez nagy tévedés, Orbánnál nincs lejjebb. Korábban nem volt ilyen elképesztő méretű pénzszívattyú és magyarázza el nekem valaki, hogy miért fontos Vajnának évi sok milliárdot keresnie stb. Mészárost azt értem, közös az a lóvé.

willcox 2017.06.27. 17:26:45

@eloi: Fordítva ülsz a lovon, az ötvenes évek most kellnek újra életre. Jó seggnyalást fidesz birka:).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.27. 17:27:58

"Esetleg lesz szükség külföldi nyomásgyakorlásra?"

Vagyis külföldi beavatkozásra Magyarország belügyeibe?

Tudtommal ezt csak a Szovjetunió szokta csinálni. Demokratikus országok, az EU és kiemelten az USA ilyet soha nem tesz.

Nálunk legutóbb akkor fordult elő, amikor Magyarország internacionalista segítséget kért a Szovjetuniótól az 1956-os ellenforradalom leveréséhez.

Ezt akarjátok ismét?

"Ugyanis a Fidesz porba tiporta az európai közösség értékeit és más irányba viszi az országot, mint ahogy azt az emberek szeretnék,"

Biztos ezért választották újra 2014-ben is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.27. 17:29:56

@metal:

"Van abban valami bájos, ha valaki a demokrácia féltésének nevében külső beavatkozást követel!"

Hát igen, megáll az ész.

DFK 2017.06.27. 17:55:06

Ezt a nyomásgyakorlást hogy gondoltad? Csak olyat választhatnak a magyarok, aki Brüsszelnek is tetszik? Tisztára mint Iránban az Őrök Tanácsa.

BéLóg 2017.06.27. 18:10:39

Nem mondod, hogy Orbán MÉG MINDIG a hatalomban van? Mingyá beszartok, gondolom.
Azt hittem Orbán már holnap rég megbukott.

chrisred 2017.06.27. 18:15:50

Javaslok egy európai konzultációt a következő kérdéssel: "Egyetért-e azzal, hogy Macron védje meg az Európai Uniót Orbántól?"

Válaszlehetőségek:
a) Igen.
b) Hát persze!
c) Mi az hogy?! Nagyon is!

Ha a válaszolók elsöprő többsége támogatja minden idők legsikeresebb európai konzultációját, akkor onnantól teljesen legitim lesz Macron minden lépése Orbánnal szemben.

Jakab.gipsz 2017.06.27. 18:22:49

Vajon Orbán meg tudja-e állítani Macron ámokfutását? Igen megtudja állítani !

Ti pedig libbsik, szóljatok annak az elmebeteg G. Sorosnak hagyja abba vesztett, ez itt Magyarország a magyarokat nem tudja átverni.

Az egész világot palira veheti Soros ez a szélhámos-filozófus, egy valamiről meg feledkezett, nem mi tanultunk meg Sorostól beszélni és gondolkodni, hanem Soros tanult meg a magyaroktól beszélni, és gondolkodni, egyébként csak makogna mint egy majom.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.27. 18:34:08

Miféle politikai erő az, amely képtelen választást nyerni, de azt állítja magáűról, hogy jól tudna kormányozni.

Nekem azt a lovast juttatja az eszembe, aki ahhoz is ügyetlen, hogy nyeregbe szálljon, de váltig állítja, hogy lovagolni már jól tud.

telkoe 2017.06.27. 19:13:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Miféle politikai erő az, amely képtelen választást nyerni, de azt állítja magáűról, hogy jól tudna kormányozni.

Ez leginkább úgy néz ki mint egy farkcsóváló kuncsorgás a bábkormány szerepre. A magyar baloldalnak régi hagyományai vannak ebben, a szovjetek hathatós segítsége kellett a kékcédulás választások után a komcsi egyeduralomhoz 1947ben, és hasonlóan a szovjet megszállók juttatták Kádárt hatalomra 1956ban. Mostanra lassan derengeni kezd a régi MSzMP kommunista csőcselékének és a körülötte lebzselő "haladó baloldali értelmiségi" holdudvarnak, hogy saját erőből még Orbánnal sem veszik fel a versenyt és csak akkor lesz belőlük valaki kivülről hatalomra segíti őket.

bkkzol 2017.06.27. 19:59:42

Macron először próbáljon meg a saját hazájába rendet tenni! Marseilleben meg a csatornánál is van mit tennie. Esetleg a közös Frank-olasz határnál.....

rasztaszív 2017.06.27. 20:15:08

nem orbánt kell itt megállítani,hanem az őt toló és mögötte álló,hazugságban,mocskolódásban profi klerikális söpredéket.
az orbán-jelenség komoly haszna lehet,ha ráirányítja az eu figyelmét a vatikán sunyi,rosszindulatú bomlasztási kísérleteire.

Earl Corwin 2017.06.27. 20:17:45

Tévedés. Az mszp-nek meg a jobbiknak rá kell döbbenni, hogy egy szerződéses választási együttműködéssel véget lehet vetni orbán-habony-rogán ámokfutásának. Kellene egy kis humorérzék, pl. egy találkozón, amire meghívják Botka meg Vona mellé Sorost és Simicset, asszem agybajt kapna az egész komplett fityesz. Aztán elmondani, hogy ez a választásra, és az alkotmányos köztársaság visszaállítására létrejött szövetség. Gyorsan feljelenteni az összes gazembert, kirúgni az mtva-t úgy ahogy van, megszüntetni a köztévét rádiót, magyaridőket, az összes fideszes lakájmédiát, aztán hajrá új választás!

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.06.27. 20:19:35

@Jakab.gipsz: "Vajon Orbán meg tudja-e állítani Macron ámokfutását? Igen megtudja állítani !"

jaj te segghülye batyu, rád már azt se lehet mondani hogy fordítca vetzted be a gyógyszered, rád már csak azt lehet mondani, hogy te vagy a legjobb példa a magyar elmegyógyász hiányra.

A Putyin csicska Lopbán vezéred nem Macront, hanem ti, fideszbirkák eszét állította meg. Mégpedig a 0,00 állásnál.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.06.27. 20:22:17

@Earl Corwin: "Az mszp-nek meg a jobbiknak rá kell döbbenni, hogy egy szerződéses választási együttműködéssel véget lehet vetni orbán-habony-rogán ámokfutásának."

És akkor a ruszki bérenc Jobbik meg az ex-ruszki bérenc maszop közös erövel leváltják a Putyin fasz leszopó ruszki bérenc Lopbánt. Hát ez hatalmas minőségi ugrás lesz.

Választást egyébként az fog nyerni, aki fegyházat és teljes vagyon elkobzást ígér az összes fideszes mocsokházira. Egészen a legkisebb település tolvaj fideszes képviselőivel bezárólag!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.27. 20:35:43

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

"Választást egyébként az fog nyerni, aki fegyházat és teljes vagyon elkobzást ígér az összes fideszes mocsokházira. "

Nem úgy volt az, hogy ezt már 2014-ben is megígérték?

@Earl Corwin:

"Az mszp-nek meg a jobbiknak rá kell döbbenni, hogy egy szerződéses választási együttműködéssel véget lehet vetni orbán-habony-rogán ámokfutásának."

Ez tényleg jó vicc lenne, de az utána következő kormányvásólságok sorozata és az anarchia már kevésbé. Tudod, nem elég megnyerni egy választást ez alkalomra összefércelt pártszövetséggel, hanem utána stabilan kormányozni is kell tudni. Na mármost, akik képtelenek szövetkezni a közös ellenségük legyőzésére, azok a nagy közös cél eltűnésével egymás torkának fognak esni. Ezernyi példa van erre a történelemben és másutt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.27. 20:46:08

@rasztaszív:

"nem orbánt kell itt megállítani,hanem az őt toló és mögötte álló,hazugságban,mocskolódásban profi klerikális söpredéket."

A "klerikális söpredék", élén a magyar fővadásszal, Semjénnel, max. toll lehet Orbán kalapján, s a befolyásuk is ennyi. Az ország 1%-a sem rendszeres templomjáró, ráadásul Orbán ebből az 1%-ból is max. a katolikusokra számíthat, a többiek liberális befolyás alatt állnak.

Mondjuk jobb is. A Kádár-rendszerben épp a protestáns egyházi személyek között volt a legmagasabb a besúgók aránya. A Református Teológiai Akadémián (ma Károli Gáspár Református Egyetem) nyílt titok volt, melyik oktatót ill. később melyik hallgatót szervezték be, hát jó sokan voltak. Ilyen hazaárulók inkább a liberális csőcseléknek valók.

rasztaszív 2017.06.27. 20:49:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: akkor abból az icipici befolyásukból feltűnően nagy hasznot húznak.vagy talán nem is olyan icipici...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.27. 20:50:43

@rasztaszív:

Arányaiban nem többet, mint Mé'szaros Lőrinc és a többi nem vallásos szemétláda.

Khonsu 2017.06.27. 20:55:13

Orbánék leváltásához elsősorban értelmes hazai ellenzék kéne, azt pedig senki sem fog nekünk külföldről adni. Ha az megvan, onnantól simán (na jó, annyira azért nem) leválthatóak, mert továbbra sem ők olyan jók mint hiszik, csak ugye a kontraszt...

Kívülről legfeljebb némi hátszelet tudnak biztosítani, egyebet nem. Senki sem fog komolyabb erőforrásokat áldozni arra, hogy visszatereljen minket a helyes útra, mert nekik is megvan a maguk baja, nem akarják mellé még a mienket is a nyakukba. A legtöbb amit politikailag tehetnek, hogy felpörgetik a szorosabb integrációt, a lázongókat pedig egyszerűen kihagyják belőle (ez most eléggé valószínű forgatókönyv).

Ez mondjuk hosszabb távon nagyon tudna fájni, de ami külső hatásként igazán nagyot fog ütni, az nem politikai irányból jön majd, hanem a technológiai forradalom gazdasági és társadalmi következményei formájában. Az pedig nem nevesíthető, és politikailag nem is megfogható/irányítható, csak úgy megtörténik majd. Aztán nekik ennyi, nekünk meg annyi...

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.27. 21:02:12

A beteg buzik, migráncsok, terrorizmus, emberi értékek gyalázása mellett kiálló makrón meg mérkell és a többi eu szarfej ellen kell harcolni.

rasztaszív 2017.06.27. 21:04:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: pedig valószínűleg arányaiban,és tételesen is többet,mint az általad említett.idővel majd lesz erről egy elszámolás.
de úgy egyébként is,egy iciri-piciri befolyás miért érne ennyit orbánnak?

Khonsu 2017.06.27. 21:11:09

@enpera: Menj, harcolj, ki tart vissza? Csak aztán nehogy gumiszoba legyen a vége... :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.27. 21:13:29

@rasztaszív:

Mert az az 1% is jól jöhet.

Mit gondolsz, Farkas Flórián hány szavazatot hoz egy választáson a Fidesznek? Szerintem inkább visz, mint hoz. A cigányságra nincs semmi befolyása, a cigányok leszarják az ilyen tolvaj geciket, mint FF, viszont sok Fidesz-szimpatizánst riaszt el a FF körüli sok botrány.

FF inkább csak egy másik toll Orbán kalapján. Azt hivatott bizonyítani, hogy a társadalom széles rétegei támogatják. Még akkor is, ha FF esetében ez csak hazug látszat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.27. 21:15:08

És nem mellesleg FF még inkább leszarja a cigányokat.

gigabursch 2017.06.27. 21:24:14

@Earl Corwin:
Addig álljál fél lábon...

rasztaszív 2017.06.27. 21:26:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: főleg,ha aktívan trollkodik...

farkas csak az,aki tudja,kiket kell megfizetni.és,persze,osztja a pénzt.nem becsülném túl a szerepét én sem.

ulpius66 2017.06.27. 21:35:08

Sok ballibsi firkász "művét" olvastam már... de ez az Írta DLS mindenkin túltesz!

Ha a ballibsi firkászok között lenne "ki a legnagyobb barom" nevezetű díj, a DLS ennek biztos várományosa volna....
(az, hogy elmebeteg, az a minimum...)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.06.27. 22:21:29

Es mi lesz ettásak bevonul a légió?
WtF?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.06.27. 22:26:51

@telkoe: Tűpontos.

@Jakab.gipsz: Minden héten felbukkan egy messiás aki megmenti majd a levitézlett balosokat....

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.06.27. 22:28:58

@bkkzol: Konkrétan calaisban mad Max van...de o ide ugat. Vicc.

laci_52 2017.06.27. 22:42:18

Először is: Macron kevés ahhoz, hogy megakadályozza Orbán jövő tavaszi győzelmét.

Másrészt az egész cikk csak egy komplett nyafogás a mostani kormány ellen.

"Merkel jó gazdaság politikus, de ha politikai nyomásgyakorlásról van szó gyengének bizonyul"

Nem is az a feladata, hogy más országokra nyomást gyakoroljon.

"a következő év kérdése az, hogy Macron tud-e erőt felmutatni Orbánnal szemben"

Nem ez a dolga, neki saját országát kell vezetnie, van gond ott is bőven!

Nem is dolga egy másik ország kormányával foglalkozzon.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.27. 23:04:02

A libsik mindig is külföldieket hívtak Magyarország ellen. Hazaáruló féreg az összes.

bkkzol 2017.06.28. 10:28:17

@FILTOL: Már az olasz-francia határ is gyujtagatós, könygáz gránátos vidámságokkal teli.
Egy nyugat-európai körűt már olyan készültséget igényel ,mint 10-15 évvel ezelőtti safari túra.
süti beállítások módosítása